Majoros Nóra: Ramszesz 80 gyereke
Majoros Nóra, akitől még nem olvastam két ugyanolyan, de legalább erősen hasonló könyvet, gyengét meg még annyira sem, ez alkalommal olyan könyvvel jelentkezik, melyet a kiadó 5 éves kortól ajánl, de szerintem a szülők lesznek azok, akik a legjobban élvezik majd.
II. Ramszesz alighanem a legismertebb fáraó a világtörténelemben, ám jelen kötetből olyasmit tudhatunk meg róla, amit még a történészek és régészek sem tudnak. Azt jelesül, hogy milyen apa volt. Mert történt egy napon, valamikor az ókorban, amikor épp ő uralkodott Egyiptomban, hogy a feleségei és egyéb felnőtt női hozzátartozói úgy döntöttek, elhajókáznak három napra, hogy napozzanak a Níluson. Uruk s parancsolójuk pedig ha nem is egyedül, de legalábbis női segítség nélkül marad otthon. Bánja is ő, legalább nyugton horgászhat! Ám hamar rá kell jönnie, hogy az otthon maradt 80 gyerekével így nincs, ki törődjön – rajta, Ré és Ámon kegyeltjén kívül…
Hanem mégsem véletlenül őrizte meg a történelem évezredeken át a nevét a Nap eme fiának, mert ő bizony hősiesen helytáll, kreatív ötletekkel és remek elfoglaltságokkal bírja jobb belátásra a palota és környéke épségét veszélyeztető, a hettitáknál is rémisztőbb gyereksereget. S mindeközben, lássuk be, ő is jól szórakozik.
De a legjobban az olvasó. Apaként nagyon jól esett látnom, hogy Majoros Nóra nemcsak azzal van tisztában, hogy anya nélkül a gyerekek szénné unják magukat, de azzal is, hogy az apának is van némi szerepe a családi életben. Ramszesz példamutatóan teszi oda magát, miközben az olvasó jókat kacag Nóra remek humorán, amit csak erősítenek Mészely Ilka kedves-mókás rajzai. Hiába csak 38 oldal, ez bizony remek élmény volt!