„A napsugarak vidáman cikáztak a levegőben, a madarak vidáman cikáztak a levegőben és a szárnyas bogarak vidáman cikáztak a levegőben” – a nyár és történet ezzel a kellemes vasárnap délutánnal, valamint Jalos bácsi sütiremekével, a málnaszószos párnával kezdődik: Tündérbodár és barátja, Devevér (aki denevér) elhatározzák, hogy fesztivált szerveznek. Domonyi Rita tökéletesre írt, jókedvű  könyvében ennek az egész nyáron át zajló örömegyüttlétnek a krónikája olvasható. Gyerekléptékű, kedves, szerethető szereplők és események – felnőtteknek is hibátlanul hangolt humorral. A figurák erősen tipizáltak: a „nagybeszédű, de aranyos” Tinó néni, a folyton újságot bújó, ezért mindenre igenlő párja (kerti törpés kertjük fontos és kívánatos helyszíne néhány fesztiválos programnak), a szentimentalista cukrászművész, Zselátó mester (és „híresen szép belső udvara”), a folyton rohangáló és zsörtölődő Lepke, a sürgölődő Ikrek, a szerelmi bánatos Szabó Tivadar. Az itt lakók mindannyian Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdőjének derűs, versengő, ám alapjában mindig segítő és elfogadó szellemében vannak teremtve. Miután Tündérbodár egyik naplóbejegyzéséből kiderül, hogy a fesztivál „a testkultúrára vagy inkább a szellem értékeire” fókuszáljon, a szereplők a maguk módján teszik hasznossá magukat: lelkes közönségként, vonuló csoportként vesznek részt az eseményekben, és vannak öregek is, akik „egy héten ötnél többször akarnak gurulni” le a dombon. Tündérbodár egy gyerek és ennek megfelelők prioritásai és értékrendje is, így a legfontosabb programpontok – a jövés-menés, a tormaevőverseny, a műsíróverseny, a „kockás pléden fekvés”, a „mászás és gurulás” – azért kellenek, „hogy együtt legyünk, meg hogy sokat nevessünk.” Nagy erénye a szerzőnek, hogy akkor is tud vicces lenni, amikor könnyen érzelgőssé csúszhatna. És a humor sem fárad el: a szereplők típuskövetéséből adódó szituációk mellett sok apró geg és jellemskicc tarkítja a szöveget – mindjárt hangulatindítónak Tündérbodár kecses ívű borulása: hogy Tinó nénit „legalább egy levélhullásnyi időre elhallgattassák. Hirtelen nem jutott jobb az eszébe, fejjel előreborult a zöldbabfőzelékbe”. A Fesztiválon a Múzsa is „végigcsókolja az erdei homlokokat”: az Udvari költők találkozója, a festménykiállítás, a zárónapi színházi előadás előkészületei mind remek alkalmat nyújtanak a szerzőnek, hogy gyerekszemüvegnek álcázott, görbe tükröt tartson a művészeteknek. Ezek az epizódok a könyv legjobb részei: üdítően szellemes sok kis touché az ihletnek, modelleknek, táncnak, az írói szándéknak, a színháznak, „a lélekben örvénylő érzések kiöntésére” szolgáló festészetnek, egy vers érzelmi kezelésének („hogy világosban mennyivel másképp működik a vers. Például a bolt előtt, amikor fáklya helyett mustár és kalács van a kezemben”). Summa: „Hát igaz a hír. Minden művész őrült.” De Domonyi Rita nyári meséje máris mérce.