Villáminterjú Igor Lazinnal

Villáminterjú Igor Lazinnal, A randevú című Papírszínház-mese illusztrátorával
Milyen volt találkozni a szöveggel? Milyen kihívásokkal találkoztál A randevú illusztrálásakor?
Először, mivel nem vagyok magyar származású, nem értettem, hogy mitesszerekről és pattanásokról van szó. Nagyon tetszett a szöveg, mert úgy gondoltam, hogy mennyire érdekes, milyen abszurd az egész. Amikor Dóra elmagyarázta a történetet, és megértettem, összeállt bennem a kép, és örültem, hogy a szöveg még így is absztrakt, abszurd, vagy inkább egy másféle megközelítést kínál a pattanások problémájához.
Persze, voltak kihívások, például az, hogy hogyan rajzoljak mitesszereket emberi vagy majdnem emberi formában, úgy, hogy a karakterek ne legyenek visszataszítóak. A másik dolog, amit nagyon élveztem, az az, hogy egy-két képen híres festményekre utaltam, például Szinyei Merse Pál Majális című festményére vagy Grant Wood American Gothic című alkotására.

Milyen kihívásokkal találkoztál A randevú illusztrálásakor?
Ennek a korosztálynak még nem rajzoltam, legalábbis ebben a formában. Aztán, nekem sokszor nagy kihívás, hogy mikor van kész a kép, hogy „mikor kell eldobni a ceruzát”. Sokszor az az érzésem, hogy nem befejezek, hanem abbahagyok egy munkát. Ebben az esetben vázlatos, gyors vonalakkal, gesztusokkal dolgoztam, élénk színvilággal, ezek eddig csak a vázlataimra voltak jellemző vonások.
Milyen technikával dolgoztál?
Nem szerettem volna géppel rajzolni, inkább ceruzával dolgoztam. Vonz a ceruzarajz könnyedsége, sokkal intimebbnek érzem, mint a tussal vagy géppel készített rajzokat. Félig-meddig vízfestéket használtam, amit Photoshopban egészítettem ki és színeztem.
Ez az első alkalom, hogy Papírszínház-mesét illusztráltál. Befolyásolta ez a megközelítésedet? Miben volt más, mint egy könyvet illusztrálni?
Igen, mert figyelembe kellett venni, hogy a gyerekek általában messziről fogják nézni a rajzokat. Az is fontos volt, hogy milyen irányba mennek vagy állnak a szereplők. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha storyboardot rajzoltam volna.
Ha felkeltette az érdeklődésed a mese, itt tudod megrendelni: