Villáminterjú Rácz Eszter Annával, a Kőris kapitány és Kisjeges című csendeskönyv alkotójával
A csendeskönyv Magyarországon még kevésbé elterjedt műfaj. Hogyan talált rád és mi a viszonyod hozzá?
Nem tudok visszaemlékezni rá, mikor láttam először csendeskönyvet, mióta illusztrációkkal foglalkozom, mindig is a látóteremben voltak. Figyeltem a nemzetközi Silent Book Contest mezőnyét, és persze az itthon megjelent könyveket is.
Érdekes a viszonyom a csendeskönyvekhez, nagyon szeretek szövegekhez illusztrálni, azt gondolom, hogy az az én utam, de aztán valahogy mégis azon kapom magamat, hogy már megint egy csendeskönyvet készítek…

Illusztrátorként jellemzően meglévő szöveghez rajzolsz. Mik a nehézségei, vagy épp könnyebbségei annak, ha önálló alkotója vagy a könyvnek?
Nekem nehezebb feladat csendeskönyvet készíteni, nincs előttem a szöveg, amire mint egy ösvényre, amire csak rá kell lépni és visz magával. A kép beszélget a szöveggel, válaszolgat, felesel, kiemel, kihangosít részeket, vagy akár új szálakat hozhat be. Mindamellett egy csendeskönyv nagyobb kiteljesedésre ad teret, szó szerint is: enyém az egész lap, de nyilván enyém az egész felelősség is.
Eleinte megpróbáltam szöveget írni magamnak a csendeskönyvekhez is. De most már kezdem jobban érteni, hogy ebben a műfajban épp az jó, hogy olyat is elmondhatok vele, amit szavakkal talán meg sem tudok fogalmazni. Ráadásul ez az „olvasóban” is egészen más rétegeket szólaltat meg, talán már unalomig ismételt közhely, de tényleg mindenki más és más történetet olvashat egy csendeskönyvben.
Milyen technikával dolgoztál?
Kollázs technikával készítettem ezeket a képeket, megfestett papírokból vágdosom ki és ragasztom össze őket. Ez a technika nagy lehetőséget enged játékosságra, arra, hogy a félkész képek egészét, vagy részleteit változtassam, cserélgessem, mozgassam. Olyannyira játékra hív, hogy a legkisebb gyerekem imád játszani ezekkel az elemekkel az asztalomon, rendezgeti, pakolássza őket, új képpé állítja össze, történeteket játszik el velük.
Ebből volt is egy vicces helyzet amikor a Kőris kapitányt csináltam, mert egy ilyen játék során a lányom a sziklákon magányosan szomorkodó Kisjegesnek egy pici játékmedvét nyomott a kezébe, talán hogy ne érezze annyira egyedül magát. Amikor újra munkához ültem nem vettem észre semmit, beszkenneltem a képet, és beraktam a nyomdába küldendő dokumentumba. Csak az utolsó pillanatban tűnt fel, hogy a képen van egy új kis részlet… Nem hagytam rajta, mert ezen a képen pont a kis jegesmedve teljes magányát szerettem volna láttatni, de sokszor van, hogy a gyerekeim ötletei nyomán változtatok a képeken.
Kiknek ajánlod Kőris kapitány és Kisjeges történetét?
Mindenkinek ajánlom, aki anyja, apja, vagy gyereke valakinek. Én szülőségről, gyereknevelésről akartam beszélni elsősorban, de rengeteg más témáról is szólhat még, környezetvédelemről, befogadásról, honvágyról, elengedésről. Remélem, hogy sokakat szólít majd meg!
Ha kedvet kaptál a könyvhöz, itt tudod megrendelni:
https://csimota.hu/termek/koris-kapitany-es-kisjeges