Villáminterjú Wellisch Borival, a Csak varázsolni akartam című Papírszínház-mese illusztrátorával

A Csak varázsolni akartam eredetileg diplomamunkád volt – mesélj arról, hogyan jutott el a projekt a megjelenésig!

Nagyon sok változáson ment át a történet. Amikor Sárával elkezdtünk rajta dolgozni, még jobban hasonlított Goethe A bűvészinas című balladájára, amiből kiindultunk, ott még sokkal jobban elrugaszkodtunk a valóságtól.
Később újra elővettük és átdolgoztuk a projektet. Hálás vagyok, hogy az első Papírszínház-mesémhez ilyen sok segítséget és támogatást kaptam a tanáraimtól is és a Csimota szerkesztőitől is.

 


Milyen technikával dolgoztál? Honnan jött a varrás ötlete?

Minden oldal varrva és hímezve van. Az anyagok többnyire régi függönyök és ruhák, akármi, amit a turiban érdekesnek találtam. Ezekből vágtam ki az egyes elemeket, aztán vagy géppel, vagy kézzel felvarrogattam őket.
Mindig keresem az új technikákat. A varrás a pandémiabeli hobbinak indult, eleinte ruhákat alakítottam át, majd elkezdtem használni az illusztrációimhoz is.

Miért különleges számodra ez a történet? Te kiknek ajánlod?

Két öcsém van és erről leginkább a kisebbik jut eszembe. A nagyobbikkal sokszor csináltunk olyasmiket, amihez ő még kicsi volt. Természetesen ő utánozni akart minket, aminek nem mindig lett jó vége. Balesetek és leszidások.
Úgyhogy neki ajánlom ezt a történetet és minden más kistesónak: nem kell ám mindig a nagyobbal versenyezni – de ha mégis valami baj történik, nyugi, megoldjuk!

————
Ha felkeltette az érdeklődésed a mese, itt tudod megrendelni:

Csak varázsolni akartam