„Olykor könnyebb megrajzolni valamit, mint elmondani”- Interjú Boldizsár Ildikóval
Az elmúlt hetekben több bejegyzésben is foglalkoztunk a Papírszínház-mesék különböző felhasználási módjaival, amelyekhez tippekkel és letölthető segédanyaggal is szolgáltunk. Cikksorozatunkhoz kapcsolódóan készítettünk interjút Boldizsár Ildikóval, akitől megtudhattuk, hogyan alkalmazható a Papírszínház-mese a meseterápia során, miként segítheti a belső képalkotást a műfaj, valamint azt is, neki melyik a személyes kedvence sorozatunkból!
Fotó: Polyak Attila – Origo
Milyen program/képzés keretében használtad a Papírszínház-meséket?
A Független Pedagógiai Intézetben van egy 60 órás képzésem, alkotó-fejlesztő meseterápia címmel. Az első 30 órában a népmesékkel foglalkozunk, a második részben pedig kortárs mesékkel. Utóbbiak feldolgozásához, a műmesékkel végezhető alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozások tervezéséhez használom a Papírszínház kínálta lehetőségeket.
Mennyiben tér el szerinted a klasszikus meseolvasástól a Papírszínházas forma?
Ha arra gondolsz, hogy valaki felolvas egy könyvből, mások pedig tőle pár méterre hallgatják, akkor a különbség nyilvánvaló: a Papírszínház képei egyrészt kísérik a szöveget, másrészt segítenek a belső képek megszületésében. Közben pedig közösséggé alakítják a hallgatókat, hiszen a képekhez bárki hozzászólhat – legalábbis én így használom a gyönyörű dobozkámat.
Milyen tippet adnál a szülőknek, pedagógusoknak, Papírszínház-használóknak, hogyan lehet minél ügyesebben kihasználni a mesélés során a műfaj adta lehetőségeket?
A legnagyobb lehetőséget az együtt-mesélésben látom. A történetek kitalálásában. Abban, ahogy egy kép meg tudja mozgatni a fantáziát, és ki lehet találni, hogyan folytatódjon a mese. A másik nagy lehetőség pedig az, amikor a meglévő mesékhez mi magunk készítjük a képeket, és a gyerekek ezek segítségével megtanulnak történeteket mesélni.
Részlet a Mi lenne, ha…című Papírszínház-meséből
Szerinted lehet-e alkalmazni meseterápiában ezt a fajta mesélést?
Pontosan úgy, ahogy az előbb említettem. A terápiában döntő lépés, amikor valaki el tudja mesélni a történetét, s nemcsak úgy, ahogy a saját kivetítésein keresztül látja, hanem a lehető legobjektívebb módon. Ez nagyon nehéz, sokszor hónapok kellenek hozzá, hogy egy történet minden részletére rá merjünk nézni. Olykor könnyebb megrajzolni valamit, mint elmondani. És ezekben az esetekben a megrajzolt képek segíthetik a szavak megszületését, persze a terapeuta óvatos és finom kérdései nyomán. Összefűzhetővé válnak a képek, kiderülhetnek a hiányzó a részletek…
Miért fontos, hogy a Papírszínházzal is meséljünk?
Manapság már nem olyan egyértelműen és könnyen tudunk belső képeket alkotni, mint régen. A Papírszínház segíthet újratanulni a képalkotást, mozgásba hozni egy lassan feledésbe merülő képességet. És jó edzés a fantáziának is!
Ha írnál Papírszínház-mesét, miről szólna? És kinek az illusztrációi díszítenék?
Azt hiszem, valamiféle teremtéstörténet lenne… De amíg nincs kész a szöveg, nem tudnék illusztrátort választani… Egyébként annyi jó illusztrátor van manapság, hogy ez nem is menne nekem. A kiadó „jó szemére” bíznám, hogy válassza ki a szöveghez leginkább passzoló illusztrátort.
Amikor a kiadóban voltál, Tsík Sándor előadásában meghallgathattál/nézhettél jó pár mesét: mik voltak az abszolút kedvenceid?
Az abszolút kedvencem az a történet volt, amely egy fiú születéséről szól. A címe: Mi lenne, ha… Ezt azóta rengetegszer elmeséltem, és óriási hatása volt minden esetben.
Jöjjön az utolsó kérdés: milyen könyvvel készülsz éppen, illetve hol találkozhatunk veled legközelebb?
Nemrég fejeztem be az Életválságok meséi című könyvemet, ami hatalmas munka volt. Most már az ünnepekre készülődöm, csöndkuckóba vonultam, befelé figyelek. Január 17-én fogok legközelebb mesélni a Három Hét Galériában, addig a saját történetem folytatásán munkálkodom.